Az elmúlt közel 50 év alatt a település részévé, jelképévé vált. Talán nem mindenki tudja, a kincsesi bányászszobornak igazi, köztünk élő története van. Nem csupán egy korszakot jelképező, és azt stílusában is reprezentáló képzőművészeti alkotás, de évente kétszer megemlékezés helyszíne is .A szeptemberi Bányásznap és a december 4-i Borbála-nap - a bányászok védőszentjének - megünneplése, koszorúzása is itt történik. Mindezek mellett kegyhely is, hiszen a talapzatára vésett 22 név, a bányászat történetéből, az érintett családok, közösségek életéből kitörölhetetlen tragédiákat takar.

Pataki Gyula 1954-ben, 19 évesen került a kincsesi bányához.

Ekkoriban a munka- és életkörülmények még meglehetősen mostohák voltak.

Jól érzékelteti az akkori állapotokat, hogy „ siht” után még nem volt, hol fürödniük, öltözködniük sem,. Izzadtan, ázottan jöttek-mentek - Moharakodóig a kisvasúttal, onnan ki-ki tovább a lakhelyére a komáromi vonattal. Még Kincsesbánya sem létezett, a település előbb Iszkaszentgyörgyhöz, majd Guttamási-Kincses lakótelep néven Guttamásihoz tartozott, 1966-os önállósodásáig. Bár a fejlődés már megindult, alapvető dolgok hiányoztak a mindennapi élethez.

Ebben az időszakban nem volt a bányának ünnepi megemlékezésre alkalmas helye sem, ezért Kisgyónba jártak koszorúzni a kincsesi bányászok.

1963-ban, a gyors ütemben fejlődő bánya akkori igazgatója,Tatai Mihály vetette fel,hogy Kincsesnek is szüksége lenne egy emlékhelyre, egy szoborra, hogy a bányászok helyben tudjanak ünnepelni.

Az első gondolatokat gyors cselekvés követte. Az igazgató Pataki Gyulában látta az ideális,,modellt".

Rotter Lajos, aki munkája mellett, fotózással is foglalkozott, jó néhány egész alakos, képet készített a teljes vájár felszerelésbe öltözött fiatal munkásról. A fotók Győri Dezsőhöz, a szobor készítőjéhez kerültek, aki a köztéri szoborállításhoz szükséges engedélyek beszerzése után elkészítette a gipszmásolatot, mely azonban a háromtagú szakmai zsűrinek nem nagyon tetszett.

-,,Túl élethű"- mondták a bírálók ezért nem is akarták engedélyezni. Tatai Mihály azonban ragaszkodott az elképzeléséhez, ami egyébként tetszett Pataki Gyulának is. Hivatalosan a kabát egy ráncát kifogásolták - amit a szobrászművész ki is javított - nem hivatalosan viszont az akkori irányvonalnak megfelelő, idealizált szocialista munkástípust látták volna szívesebben a valósághű szobor helyett.

Végül is a zsűri - látva az bányaigazgató hajthatatlanságát - beadta a derekát.

A zsűritől a gipszmásolat a Kőfaragó Vállalathoz került, ahol a művész több hónapi munkával készítette el az alkotást, melyet még félkész állapotában a kincsesiek is megtekintettek.

Amíg a szobor Budapesten készült, Kincsesben Tóth János építési csoportja elkészítette annak mélyen földbe nyúló alapját és talapzatát.

A szobor ünnepélyes felavatására az 1964-es Bányásznapon került sor.

Innentől kezdve ez lett a Bányásznap ünnepi megemlékezéseinek és a Borbála-napi koszorúzások helyszíne, a bánya 1999-es bezárásától függetlenül a mai napig is.

A bánya bezárását követően az egykori nyüzsgő üzemi terület csendes ipari parkká alakult át, jó néhány - a bányász szobrot körülvevő - üresen kongó, lepusztulásnak indult épülettel. Ekkor merült fel a bányászszobor átköltöztetésének terve, a település frekventáltabb részére. Az ötlet azonban szállítási nehézségek miatt lekerült a napirendről. Az átköltöztetést Pataki Gyula is hevesen ellenezte, a korábbi bányamérnök Mucs Béla szavait idézve:,a bánya építette a községet, nem a község a bányát, így a szobornak a bánya területén van a helye."

2004-ben a szobor körüli parkot teljesen rendbe hozta, felújította az egykori csapatvezető vájár Mayer Lajos szervezésében az önkormányzat, - és vállalkozók támogatásával - kincsesiek egy lelkes csapata.

Elkészítették az iszkai altáró méretarányos, hű másolatát, jelentős tereprendezést, növénytelepítést végeztek. Munkájuk elnyerte egy bosnyák bányászati delegáció tetszését is, akik a műszaki dokumentációt kérték el, hogy a településükön is megépítsék az emlékhely mását.

Egyik szomorú érdekessége a történetnek, hogy Mayer Lajos édesapjának a neve is szerepel a szobor talapzatára felvésett, a bányászat során tragikusan elhunytak listáján.

A felújított park és emlékhely - benne a vágatban elhelyezett ideiglenes Borbála szoborral a 2004-es bányásznapi ünnepségen került átadásra, felszentelésre. Később, Tóth Bence József jelentős anyagi áldozatvállalásának köszönhetően szépen faragott, a hely szellemének jobban megfelelő Borbála szobor váltotta alumíniumból öntött elődjét.

Ahogy már említettem, a bányász szobor talapzatán emléktábla örökíti meg a kincsesi bauxitbánya 22 halálos áldozatának nevét. A tragédiák a sokat látott edzett embereknek is feldolgozhatatlanok. Jól érzékelteti mindezt a rendkívül tapasztalt egykori üzemorvos Kajáry doktor több évtizedes távlatból is fülünkben csengő gondolata: " A balesetek során lemenni a bányába, bizony már rettegéssel járt."

Talán nem árulok el nagy titkot, amikor bányabeli balesetekről kérdeztem Pataki Gyulát, könnyes szemmel idézett fel egy történetet:

-,,Szakszervezeti vezetőként dolgoztam, nekem kellett a fiatal feleséggel férje tragikus halálhírét közölnöm.

- Nagy baj van? - kérdezte kétségbeesetten az asszony, amikor korán reggel meglátott házuk kapujában. Szinte alig tudtam magamból kipréselni a szavakat: A férje balesetben elhunyt. A hír hallatán az asszony önkívületi állapotban felkapta két kicsi gyermekét és keservesen zokogta: Apa meghalt!

Senkinek nem kívánom azt az érzést, amit ott át kellett élnem."

( A fotók napjainkban és 2004-ben készültek, a fekete-fehér fotók készítője és időpontja ismeretlen)