Dátum: február 29. /hétfő/
Téma: 4 évente van szökőév, de akkor is felejthetetlen lesz
Hangulat: Boldog (mondjuk)




Az egész úgy kezdődött, hogy élni se volt kedvem. Napok óta a szobámban voltam, bezárkózva. Még a konyhába se lett volna kedvem lemenni, ha éppen nem lettem volna éhes vagy szomjas. Még jó, hogy külön fürdők vannak a szobákhoz, oda nem kellett kimennem. Szóval úgy döntöttem sanyargatva élem az életem. Aki bejött hozzám azt kiküldtem. Vagy finoman, vagy úgy, hogy nekivágtam valamit (azt hiszem drága Ádinak lett egy púp a fején... :$). Ma is csak annyira mentem le a konyhába, hogy egy kakaót csináljak magamnak. Leültem a pultra amíg a tej a mikróban melegedett.
-Szép napot Csipkerózsika. Le mertél jönni a szobádból? -kérdezte egy mosolygós hang. Oldalra fordítottam a fejemet, és apával találtam szembe magamat, amint épp a kávésbögréjét szorongatja és mosolyogva fürkészi az arcomat. Egy morgásra méltattam az egészet, majd a mikróhoz fordultam és kivettem a tejet. -Hú. Nem tűnsz valami lelkesnek.
-Tényleg? Nekem fel se tűnt -mondtam gúnyosan. Kivettem a hűtőből a tejszínhabot.
-Mit szólnál egy kis lovagláshoz ma? -kérdezte, a beszólásomat direkt figyelmen kívül hagyva. Felcsillant a szemem. Mást sem akartam csak lovagolni, de egyedül unalmas lett volna. Szegény Black Heaven-nek is már ki kéne mozdulnia. Azonnal rábólintottam, mire apa elégedve figyelte, hogy végre mosoly költözik az arcomra. Amint beléptem a szobámba, azonnal elkerekedett a szemem. Eddig fel sem tűnt, de most. A szobámba szó szerint, mintha valaki bombát robbantott volna. Rengeteg ruha hevert a földön, a széken, csak úgy az íróasztalomon. Párnák szétdobálva, zsebkendők szanaszét, a könyveim a mindenütt voltak, csak a helyükön nem. A levegő is rettenetes volt. Áporodott, ahol napok óta szellőztetve sem volt. De hát, várjunk csak! Nem is volt! :O Nagyon rosszul kezdtem érezni magam. Az első az volt, hogy az ablakhoz léptem és kinyitottam. Hirtelen csapott meg a fagyos, friss levegő. Kellemes érzés volt, ahogy az arcomat kezdte csiklandozni.
Aztán visszafordultam a kupihoz és megint elborzadtam. Sürgősen takarítanom kell! Még ma. Leültem az ágyamra a bögrémmel. Megittam a kakaót és egy nagy sóhaj kíséretében nekiláttam a takarításnak.
Kemény 2 óra alatt végeztem is. Enyhén elfáradtam. Viszont, még mindig teli voltam élettel. Apa olyan fél 3 fele jött fel a szobámba, hogy akkor induljunk lovagolni. Gyorsan felvettem még a felszerelésemet, és már indultunk is.

-A másik két ló? -kérdeztem érdeklődve, mikor az istállóba belépve csak Csillagot és Black Heaven-t találtam.
-Ádám és Blanka elment már délelőtt. Innen jutott nekem is eszembe, hogy esetleg mi is elmehetnénk.
-Remek.
Felnyergeltük a lovakat, és már vágtattunk is a havas tájba. A frissen hullott hó ropogott a paták alatt. Felülmúlhatatlan érzés a ló hátán ülve száguldani, teljesen eggyé válva az állattal, felvéve az ő pattogó ritmusát. Vele együtt suhanni és ugrani át az előttünk lévő akadályokat. Olyan ez az állat, mint egy lelki társ. Egy titkos barát, hódoló. Aki mindig mellettünk van. Olyan, mint a kutya. Az ember jó barátja. Black Heaven volt a fény a sötétségben. Az éjfekete ló csak úgy világított a körülöttünk lévő fehérségben. Mint a madarak, úgy szálltunk át mindenen. Soha nem éreztem magamat még ennyire szabadnak. SOHA.
Aztán apa lekanyarodott az egyik ösvényen, így a tó fele mentünk. Amint kiértünk, elámultam. Az egész víz befagyott. Állt rajta az élet. Az óvatosan előbújó nap sugarait fenségesen verte vissza a vastag jégpáncél. Kicsit tőlünk távolabb egy pár rohant az éppen jégre lépő kisgyereke után, és rántották vissza, nehogy elcsússzon.
Apu elindult a házak fele, majd megállt az egyik mellett.
-Menj be -mosolygott. Visszamosolyogtam és bementem. A kandallóból melegség áradt, mint aki járt már itt. Belépve a nappaliba pedig le is döbbentem. 11 fej állt felem szemben. 11-en vigyorogtak teli szájjal. Esküszöm elsírtam magam. Ádám és Blanka jött oda először hozzám, majd sorban a többiek. Bocsánatot kértek, hogy hanyagoltak, meg minden.
-Na jó. Srácok. Először is. Én szeretnék inkább bocsánatot kérni. Sajnáltattam magam és nem is foglalkoztam veletek és az... az érzéseitekkel -csuklott el egy pillanatra a hangom. -Szóval bocsánat. Nagyon köszönöm, hogy mindenki itt van, aki számít -néztem rájuk hálásan. 12 ember, akik nélkül az életem nem lenne egész.
Ádám, Zsombi, Blanka, Bell, Ben, Patrik, Áron, Tina, Dom, Vivi, anya és apa. Ők a családom. :)

A nap további része is nagyon jól sikeredett. Volt torta és üdítő, zene meg minden. Remekül éreztem magam. És egy beszélgetés, ami említésre méltó:
-Van egy perced? -kérdeztem megállva Ben előtt.
-Persze -mosolyodott el halványan. Leültem mellé a kanapéra, majd mélyen a szemébe néztem.
-Ne haragudj, kérlek.
-El van felejtve.
-Szeretnék tőled kérni valamit.
-Mit? -nézett rám felvont szemöldökkel.
-Kezdjük el újra, az első randinktól -súgtam. Érdeklődve nézett rám. -Harmadik nap. Amikor megismerkedtünk, kilencedikben. Elmentünk moziba, enni és sétálni. Kezdjük onnan. Az ismerkedéstől.
-Igen? -kérdezte, mire csak aprót bólintottam. Óvatos mosoly futott végig az arcomon. -Rendben -mosolyodott el Ő is, majd egy nagy puszit nyomott az arcomra. -Holnap, suli után az enyém vagy -kacsintott.

Még beszélgettünk, de ezt nem hoztuk fel többet. Hajnalig tartó buli volt. Esküszöm, most amikor ezt írom, akkor is már hajnali negyed 5 van, hulla fáradt vagyok, és háromnegyed 7-kor meg kelek. Ááááááááá. Szóval minden szuper volt, mindenkit imádok: JÓÉJT! ♥