Negyvenharmadik rész 2014-09-18

Dátum: március 2. /szerda/
Téma: Ben-nel az életem
Hangulat: "I need your love, I need your time..." <3




Hát. :D A tegnap reggel kissé nehézkesen kezdődött. A bulin épp eleget ittunk ahhoz, hogy bár részegek nem voltunk, azért meglátszott rajtunk, hogy nem voltunk a toppon és csaptunk egy görbe estét. Főleg a fejünkön. Kialvatlanság keveredett a fejfájással és a szemek alatti karikákkal.
Nos, ugye háromnegyed 7-kor keltem tegnap. Mikor belenéztem a tükörbe megrémültem saját magamtól. Sötét foltok húzódtak a szemem alatt, a hajam úgy állt, mint amibe a 220 csapott bele, fájt a fejem, a sminkem elkenődött és még sorolhatnám. Egy szó, mint száz: borzalmasan festettem. Kb. fél óra alatt sikerült valami elfogadható külsőt varázsolnom magamnak.
Egy farmert vettem fel garbóval és csizmával. A hajamat kb. 5 percig fésültem, mire minden szál a helyén állt, kicsit erősebb sminket tettem fel a megszokottnál, hogy a karikákat eltüntessem. És készen is voltam. Igazából meg voltam elégedve a kinézetemmel, nem állt rosszul, épp ellenkezőleg. Na mindegy. Eddig se igazán érdekelt a külsőm, most sem fog, de azért nem lenne jó a tanárok elé "másnapos" fejjel bemenni. :P


Suliba beérve persze azonnal megtaláltam a kis csapatomat. Minden szünetet az udvaron töltünk, nincs ez másképp reggel sem. A már megszokott helyünkön álltak (a hó ellepte a padot, hideg is volt, hogy ráüljünk) és beszélgettek. Komótosan baktattam oda hozzájuk. Majd abban a pillanatban kitört belőlem a nevetés. Mindenki kérdőn nézett rám. Igazából ami vicces volt, az ez a kép: barátaim kis körben álltak, beszélgettek. De mindenki holt kómásan, álmosan csillogtak a szemeik. Vivin és Bellen erősebb smink a megszokottnál (egy ideje Vivi is inkább a visszafogott mellett döntött), a fiúk pedig nem szégyellték, úgy mutatkoztak ahogy voltak. Kialvatlan fej, össze-vissza kuszaság a hajuk. Zsombi Vivit ölelte át a derekánál, Bell a bátyja mellett állt, Patrik úgy próbálta melegíteni az átfagyott, álmos lányt. Áron maga elé bámult, ha hozzászóltam csak révetegen nézett ide-oda. Ben meg. Na igen. Ben. Haja neki is úgy állt, mint aki épp most kelt fel, csillogó barna szemeivel és tüneményes mosolyával pedig engem fürkészett. Elpirulhattam.
Most, így belegondolva, és összefoglalva, talán Ő állt hozzám a legközelebb. Persze, mindenkire számíthattam, de még is Ben volt az, akire mindig minden körülmény között, úgy, hogy még csak kérnem sem kellett. Vele volt az első randim, az első csókom. Ott volt, amikor Barnabás "molesztált" minket, Ő volt az aki megvédett. Ő volt az, aki segített átvészelni azokat az időket, amikor rosszul voltam, hogy mi történik Ádámmal Londonban, ott volt velem a kórházban. Ott volt azon a napon is, amikor Barnabás "váltságdíjként" kért a bátyámért cserébe és akkor is ott volt, mikor a bíróságon kellett rostokolnunk. Akkor is, amikor kiderült, hogy Zsombor a féltestvérem és utána is számíthattam rá, a baleset utáni felépülésemben. Mindig ott volt és segített. Hálával tartozom neki. És ahogy elnéztem ott az udvaron, rájöttem, hogy mi az, amivel magamat is, de legfőképpen Őt boldoggá tehetem. Mert megérdemli.

Mély gondolkodásomnak a csengő vetett véget. Egyszerre szakadt fel belőlünk egy nagy sóhaj, mire felnevettünk. A folyosón elköszöntünk Zsombitól, majd rohanhattunk órára. Így is késésben voltunk. Ééés természetesen milyen óra van akkor, amikor én kések?? Ding-ding-ding. Angol...
Persze, Drága "Antalfy, Te szemtelen" Tanárnő megint csak engem spécizett ki magának, ahogy az elmúlt 2,5 évben mindig. Már megszoktam, vicces monológjait elmondja, hogy én ezt mégis hogyan képzelem, nem késhetek az óráról, hogy ez milyen büntetéseket von maga után és blablabla. Utána meg mehettem felelni. Persze, 11. második félévére már nagy rutinnal rendelkezik az ember a tanárokkal kapcsolatban, így tudtam, hogy mit mondhatok és mit nem. A 10 szó háromnegyedét megint németül és franciául felváltva nyögtem be, mire kis csapatom lesúgta angolul, így nagy nehezen kaptam egy 2-est, bár Miss eléggé vonakodott és szívesen adta volna meg az 1-est. De, ez van, Őt is köti egy szabályzat, csak azért mert utál nem buktathat meg. Hál, Isten :D.
A többi óra persze megint simán ment, nem történt semmi érdekes. Suli után pedig mentem az "első randimra" :).

Próbáltam ugyan úgy öltözködni, mint akkor. Az a pólóm megvolt még (egy rövid ujjú, zöld, durván V-kivágású póló) és felpróbálva rájöttem, még mindig jó rám. Na, most vagy én nem nőttem semmit, vagy a póló nyúlott meg ennyire. :D Mindegy, azt vettem fel egy hosszú, sötét farmerrel és a csizmámmal (igaz, már jön a tavasz, melegedik az idő, azért még elég hideg van). Lemostam magamról azt az erős sminket, majd feltettem egy szolidat (szempillaspirál, szemceruza és szájfény). És készen is voltam.
Ben-nel fél négyre beszéltünk meg találkozót a sulinál, onnantól pedig együtt megyünk be a városba. Kicsit előbb kiértem, de így sem kellett várnom rá, mert már ott állt, zsebre vágott kézzel. Oldalra biccentett fejjel nézett rám. Mosolygott.
-Szia. Menjünk. Nemsokára kezdi a filmet -azzal el is indultunk. Az út szótlanul telt. A filmre pedig pont beértünk. Igazán érdekes volt. Ahogy 9-ben, így most is leültünk a mozival szemben lévő kajások sorához, és ismét a TÖRÖKÖT választottuk. :D Nem tudom, miért. :) A filmet beszéltük meg, kinek mi tetszett. Aztán elmentünk sétálni. Ugyan oda, mint akkor. A gyönyörű tisztásra, ami mesebelien hatott. Most is fenséges volt. A talajt friss hó borította, a Hold ezüstösen világította meg. A hótakaró pompásan szórta vissza a fényeket. Leültünk az egyik padra, és onnan bámultunk.
-Mesélj magadról -szólalt meg hirtelen. Értetlenül néztem rá, mire leesett. Akkor is ezt csináltuk. Egymásról meséltünk. Óvatosan elmosolyodtam és bólintottam.
-Mit szeretnél tudni?
-Mindent.
-Oké. Hát. Elváltak a szüleim. Van egy nővérem, Blanka, és 2 bátyám, Ádám és Zsombor. Van egy lovam, Black Heaven, de szeretnék egy kutyust is. Bár Te vagy az első aki hall erről. Anyanyelvi szinten megy a francia, német középfokú nyelvvizsgával, angolt pedig 2,5 éve tanulok, de értelmetlen egy nyelv, utálom. Hülye vagyok belőle.
-Igen, valahogy éreztem. Nagyon olyan kisugárzásod van, mint aki nem 100-as -mondta komoly arccal.
-Naaaaa. Ez gonosz volt -röhögtem fel és meglöktem a vállát.
-Gitározom, régebben játszottam egy bandába is. Zenei ízlésem változó, régi magyar dalok mindörökre. Imádom az autókat, kedvenc filmem is ebből jött. Vörös rózsa a kedvencem, Videoton rajongó vagyok. Öhm. Imádom a barátaimat, egytől egyig. Ennyi lennék én -vontam meg a vállam. -Te jössz. Mesélj.
-A foci és a gitár a mindenem. Van egy bátyám, aki idén nyáron haza fog költözni, most még Pesten él. Szüleim nyaranta gyakran rángatnak el Olaszországba, mondván ott a cég, barátok satöbbi, de ritkán megyek. A barátaim az életem, na meg persze a kutyám. Zene minden mennyiségben, csak ne legyen nyálas. Filmek mindörökre. Ennyi. Olaszt ne akarj tanulni -röhögött fel.
-Megígérem, hogy nem fogok.
Ebben a pillanatban eljutott az agyamig, hogy mit csináljak. Ráhajtottam a fejem a vállára, kezemet a combjára raktam.
-Van barátnőd? -kérdeztem.
-Úgy emlékszem, ez nem volt a kérdésekben -felelte lágyan.
-Nem baj. Van barátnőd?
-Nincs. Neked barátod?
-Nincs. Viszont szeretnék egyet. Azt hiszem, beleszerettem a legjobb barátomba.
-Tényleg? -kérdezte. -Na, és Ő is szeret téged?
-Hát. Erre csak Ő tudja a választ -néztem rá mosolyogva.
-Megkérdezzük tőle?
-Igen -bólintottam. Abban a pillanatban megragadta a tarkómat és erőnek erejével húzott magához közelebb. Egyik kezemmel átöleltem a nyakát, másik a hajában landolt. Ő a tarkómat és a derekamat szorította, így préselve magához. Ajkunk úgy tapadt össze, mint amit összeragasztottak. Vadul faltuk egymást, nyelvünkkel kényeztettük a másikat. Forgott velem a világ. Soha nem éreztem még ilyet. Hasam görcsölt, szívem egyre vadabbul vert, azt hittem helyben összeesnék, ha nem ülnénk. Szédültem, de egyre jobban csak kívántam. Érezni akartam minden porcikáját.
Percek múlva váltunk csak el. Kipirosodott arc, kapkodó levegő vétel. Nem, tényleg nem voltunk mohók. :D
-Igen -mondta. Összehúzott szemekkel néztem rá.
-Igen?
-Igen. A legjobb barát is szeret -mosolyodott el.
Kézen fogva sétáltunk haza fele. Az egyik bulizóhely mellett megálltunk (ahol a szülinapom is volt), és úgy döntöttünk, hogy bemegyünk. Iszogattunk, táncoltunk, beszélgettünk, egy szóval: jól éreztük magunkat. :)

Most is, amikor ezt írom, hajnali 3 van és az épp a mellettem szunyókáló barátom szuszogását hallgatom. Szegény kicsit kiütötte magát. Remekül szórakoztunk a buliban és lehet, hogy Ben kicsit többet ivott a kelleténél. Nehézkesen ugyan, de segítettem hazajönni, de csak hozzánk. Feljöttünk az emeletre, elbotorkált valahogyan fürödni, majd úgy ahogy volt bezuhant az ágyamba. Nagyon édes egy látványt nyújt.
Apropó, édes látvány. Tegnap Tina visítva hívott fel. Először semmit nem értettem, hogy mit mond, majd mikor egy kicsit lenyugodott, elmesélte. Összejött egy sráccal. Egy barátommal. Először értetlenül bámultam magam elé. Miután nem tudtam kitalálni, hogy ki az, elmondta: Áron. Tina összejött Áronnal. El sem akartam hinni. :O Aztán kaptam egy MMS-t, amin Áron és Martina egymáshoz bújva, ölelkezve állnak. Istenem, hogy mennyire édes páros. Egy játékos, gyönyörű "kislány" és a komoly, helyes "nagyfiú". Rettenetesen szép páros. Kb. milliószor gratuláltam Nekik, szerintem egy életre elegük lett belőlem. :D
Szóval, most mindenki boldog. :)


Az utolsó lapjaim a naplóban, és nem akarok újat kezdeni. Nincs egy érdekes életem, de nekem fontos minden pillanata amit megörökítettem. Viszont, úgy döntöttem, nem kezdek újat, mert... Mert nem tudom. Amire akarok, úgy is emlékezni fogok, a rosszra pedig nincs szükségem. Egy kislányos hóbortnak megfelelt az egész, meg arra, hogy kiöntsem neki a lelkem, de rájöttem, hogy arra itt vannak a barátaim, barátnőim, testvéreim, velük tényleg mindent megbeszélhetek. És nekem ennyi épp elég.
A lábammal való témát lezártuk, megbeszéltük, hogy nem akarunk erről többet hallani. Még mindig járok Márkhoz, de már nem olyan intenzíven. Nekem még mindig vannak kétségeim, de nem emlegetem. Nem tennék vele jót, se magamnak, de ami fontosabb, másnak sem.!
És most, hogy írom az utolsó sorokat, rádöbbentem még jobban, hogy igazából pompás életem van. Imádom a barátaimat, akikre mindig számíthatok. Itt van nekem Ádám. A valaha volt legjobb bátyó, nem is kívánhatnék soha, de soha jobbat. Blan, aki kicsit lökött, de imádom. Zsombi, igaz, róla kicsit más véleménnyel voltam, de hát ez van, ilyen az élet. Nem mindig szerencsés.
És persze itt van Ben. Bence, akibe azt hiszem végig szerelmes voltam, de nem jöttem rá. Aki most itt fekszik mellettem, úgy, mint a barátom, és rettenetesen szeretem. Soha nem tudnék jobb barátot elképzelni. 11-es vagyok, csodálatos barátaim vannak és remek testvéreim. Fenséges barátom. Most, jobb életet nem is kívánhatnék.

Úgy döntöttem, hogy meghagyok 3 oldalt, hogy ha 3-5 év múlva elővenném a naplómat, leírjam, hogy akkor hol is tartok. Milyen az életem. Hogy elmondhassam mi történt, amíg nem írtam semmit. Így terveztem, szeretném is megtartani. Szóval. Örülök, hogy apa megvette ezeket a naplókat, mert tényleg remek érzés volt írni bele. Bármivel kiönthettem neki a lelkemet. Kicsit fáj, hogy mind a kettő betelt már, de ennek így kellett lennie. Ezek az utolsó soraim. Végére csak ennyit szántam:
Thank you, EVERYBODY. Thank you my brothers, thank you my sister!I LOVE MY LIFE! ♥

(Köszönöm, emberek. Köszönöm a bátyáimnka, köszönöm a nővéreimnek! Szeretem az életem! ♥)

szerző: Laure Dessauge



Impresszum
Te vagy a(z) 2363115 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:
Tárhely és domain
Betöltési idő: 0.041 másodperc