Mint a jó gyerekek 2017-05-29

Május végi testületi ülésről...

Rallyról: Fehérvár rally, június 10-én, szombaton a lakosság tájékoztatása ezen a héten megtörténik..Az útvonal egykori bányaút, Ipartelep, József utca, Kincsesi út, szerpentin, Gúttamási

József utcai csatorna felújításról: Idén sem fog megtörténni, a polgármester elmondása szerint a 40 millió körüli összegre évvégén próbál minisztériumból forrást teremteni. A helyzet elég reménytelennek tűnik.

Strandról…Kiss Péterrel javasoltuk a területen szabadidőpark kialakítását, ennek első lépése lenne, egy lábteniszasztal és egy pingpong asztal elhelyezése a medencében. Róth Ferenc korábbi alpolgármester, a strand megtartása mellett érvelt. 2001-ben ő is megszavazta a ráfizetéses strand eladását egy alapítványnak, mely rövid működés után befejezte működését és minden értéket elvitt a strandról, majd a lepusztított területet eladta önkormányzatunknak.

A képviselő-testület támogatta a szabadidőpark kialakításának gondolatát.

100 ezer ft a móri mentőállomásnak…a társadalmi összefogás jegyében. Mellkas kompressziós rendszert szeretnének venni, négymilliós összegért

Testvér települési kapcsolatokról: Javasoltam az erdélyi utazás 472 ezer ft-s költségéhez az utazók 5000 ft-al járuljanak hozzá, a testület leszavazott..

Útjavításról…Kátyúk javítása a település utcáin több mint félmillióért

Műves grund focipálya létesítésről: a strand területére kerülne, a 15 milliós összegből, az önkormányzatnak 5 milliót kell állnia. Pályázunk!!

Elhagyott autóról…A Kossuth utca 16-18 előtt több éve magára hagyott autóról kérdeztem ismét jegyzőnket. Válasza szerint a több éve a parkolóban pusztuló autót nem lehet legálisan elvitetni…

szerző: Sz.Csaba



Támogatóink

Kincsesbánya Önkormányzata
BioTechUSA
Decathlon
Bryell Kreatív
BSI
Fejér Vármegye
EU Építő-Alpin Kft
Duzzogóforrás Kft

Köszönjük a támogatást! KKS
Impresszum
Te vagy a(z) 2399792 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:
Tárhely és domain
Betöltési idő: 0.084 másodperc