Szeptemberi túra 2012-10-06

Szeptember 30-án 30 túratársammal indultunk útra. „Kinevezett” túravezetőink: Hudák Panni, Muhita Zsombi és Csobán Alex. Korukat megcáfolva olyan iramot diktáltak, hogy az „újonc” szülők nem bírták, ezért visszább kellett őket fogni. A Víztározó felé vettük az irányt, majd letértünk, a Vaskapuhoz vezető útra. Megmászva a gyönyörű szurdokot, egy magasles árnyékában elfogyasztottuk tízórainkat. A gyerekek felkapaszkodtak a magaslesre, míg a szülők a földön pihegtek. Egy kedves jóakarónknak köszönhetően megkapták a gyerkőcök szokásos zsákbamacskájukat és újabb két túravezetővel tovább mentünk. Elérkezve a piros, kék jelzéshez a résztvevők kaptak egy kis útbaigazítást, hogy miért vannak „összefirkálva” a fák. A piros jelzésen folytattuk a túránkat. A „kinevezett” túravezetőink szülői hatásra eltértek a jelzett útvonaltól, de ennek ellenére kiértünk a felsőkincsesi aszfaltozott útra. Innen már csak egy ugrásnyira volt célunk, az iskola. Köszönet a résztvevőknek, remélem a következő túrán (október 28( is találkozunk.

Czene Tamásné Vali

U.I. Az újonnan megalakult szakosztály vezetőjeként, várom az ötleteket, ki, hová szeretne eljutni, ami csoportosan kedvezőbb anyagi feltételekkel megvalósítható. Ezenkívül szívesen elfogadok felajánlásokat, a gyerekek zsákbamacskáihoz, ill. a decemberben megszervezendő helyi vetélkedőhöz keresek szponzorokat a díjakhoz és ötleteket a feladat sorhoz.

Köszönöm.

Elérhetőségeim:     Hétfőtöl péntekig du. 14.00 és 20.00 óra között ált. iskola

vagy telefonon:      06 (30) 659 56 08

06 (30) 284 26 63


szerző: Czene Tamásné Vali
Fényképek:


fotó: Illés József

Impresszum
Te vagy a(z) 4266419 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.244 másodperc