Töltésy Pál asztalitenisz emlékverseny negyedszer 2013-05-01

Négy éve, hagyományteremtő céllal hirdette meg asztalitenisz emlékversenyét a Kincs Kultúra Sport Egyesület, az egykori nagy tehetség és reménység Töltésy Pál emlékére.

Az egyesület a versenyre felkészülést is biztosít(ott), hiszen heti egy alkalommal teljesen ingyenes pingpongozási lehetőséget biztosít egész évben.

A 2013-as verseny újdonsága az volt, hogy a veteránokat is bevonva, ezúttal már négy kategóriában került lebonyolításra a verseny, a kezdeti két asztal helyett, idén már négy asztalon zajlottak a küzdelmek.

A nők mezőnyében szoros küzdelemben, az elmúlt három évihez hasonlóan, ismét Lőrincz Lászlóné győzött.

- Mariannal végig fej-fej mellett haladtunk, csak a végén, nagy küzdelemben tudtam negyedszer is megnyerni a versenyt.- mondta Lőrinczné, Márti.

A férfiaknál a szokásos nagy csatában nem tudta negyedik torna győzelmét begyűjteni Lakatos József.

- Varga Imi meglepett a szerváival, sokáig nem tudtam mit kezdeni velük. - ismerte el sportszerűen a korábbi háromszoros győztes.

A verseny legfiatalabb indulója a 8 éves Muhita Bence, a legidősebb a 71 éves Horváth Zoltán volt.

Töltésy Pál asztalitenisz emlékverseny 2013

Eredmények:

Nők

1. Lőrincz Lászlóné

2. Murányi Mariann

3. Muhitáné Perczel Tímea

4. Czene Tamásné

Férfiak

1. Varga Imre

2. Lakatos József

3. Imrefi István

4. Jónás János

5. ifj. Varga Imre

6. Piller Attila

Veteránok

1. Wéninger Zoltán

2. Horváth Zoltán

3. Riba Tibor

Ifjúságiak

1. Matúz Martin

2. Simonfi Kiss Levente

3. Wéninger Balázs

4. Muhita Bence

További fotók a rendezvények rovatban találhatóak.

 


szerző: Sz.Csaba

fotó: Lőrincz László

Impresszum
Te vagy a(z) 4266375 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.061 másodperc