Harmincnyolcadik rész 2014-09-09

Dátum: január 30. /szombat/
Téma: Pár elcsattant csók és egy szerelmi vallomás?!
Hangulat: Hoppá... O.o "Emésztés" alatt




Reggel az első utam a bevásárlóközpontba vezetett. Mivel az én kocsimat összetörtem ( :( ), Zsombi kölcsönadta az Övét. Ő otthon maradt, Vivire figyelni. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz jó "nővérke" :D.
Délre végeztem, bevásároltam mindent, ami szükséges lehet otthonra. A bevásárlókocsit teljesen megtömve toltam ki az autóhoz. Kb. negyed óra volt, míg mindent bepakoltam a csomagtartóba, és végre indulhattam is haza. Jobban mondva... Hm. Az első Meki-ig el is jutottam. :D Nagyon éhes voltam, reggel óta nem ettem semmit, így 2 BIG MAC-kel, 2 SAJTBURGERREL és egy fél literes SPRITE-tal a tálcámon ültem le az egyik sarokhelyre. Innen pont ráláttam a TV-re, ahol éppen egy tehetségkutató ment. Érdeklődve bámultam a műsort, miközben elkezdtem kibontogatni az ételem. Esküszöm, csak annyit vettem észre, hogy vége az előadásnak (utolsónak egy kisgyerek páros volt, annyira gyönyörűen táncoltak, nagyon meghatottak :) ), és én mindent megettem... Csak bámultam magam elé. Ezt komoly mind én ettem meg?? Úristen... :OEnyhén elszörnyedtem, hogy komoly mindent elpusztítottam? Pedig nem volt rá más magyarázat. Mindent felfaltam. Ezek szerint tényleg nagyon éhes lehettem. Az idő is csak járt. Csak nekem nem tűnt fel. Olyan volt, mintha maximum fél órát ültem volna ott, ehhez képest 3-at, de mindegy. :D

Végül is, valamikor hazakerültem. :D
Beálltam az autóval a garázsba, majd a szatyrokat megfogva indultam befele a házba. Tényleg halkan mentem be, nem is értem, hogyan tudtam. Lepakoltam a cuccokat a konyhaasztalra, majd levetkőztem. Elpakoltam mindent a helyére és úgy döntöttem, hogy mára befejeztem mindent, ledőlök egy kicsit a szobámban és zenét hallgatok meg netezek. 2 órát el is voltam vele, a gépemen talált kiskori képeket nézegettem, mellette hallgattam régi, magyar zenéket és így minden pompás volt. Kb. 6 óra tájban úgy döntöttem lemegyek a nappaliba megkeresni bátyámat meg drága vendégünket. Úgy gondoltam, hogy Vvit majd a nappali körül találom, Zsombit pedig a szobájában. Aha. Hát azt hiszem nagyot tévedtem. Mindketten a nappaliban voltak, a TV-ben bámultak valamilyen horrort. Ez még nem is lenne fura. Csak amit ez után láttam. Épp egy kaszabolós rész ment, mire Vivien összerázkódott, Zsombi elmosolyodott és a vállánál fogva átkarolta. A lány közelebb húzódott hozzá és a vállára hajtotta a fejét. Bátyám ránézett, majd elmosolyodva megemelte a fejét. Vivi is mosolygott. Egy puszi az arcra, majd még egy a... a szájra. Azt hittem képzelődöm. Többször megdörzsöltem a szememet, mintha így el tudnám hitetni magammal, hogy csak hallucinálok. De mikor kinyitottam szemeimet, rá kellett jönnöm, hogy nem csak képzelődöm. Vivi és Zsombi csókolóztak!!!! WTF? O.o Kicsit sokkolt. Hirtelen féltékeny lettem. De aztán rá kellett jönnöm, hogy nem lehetek az. Hiszen Zsombor a BÁTYÁM! Nem több, mint a testvérem. El kellett hessegetnem a mindenféle rossz gondolataimat. Szabad emberek. Na mindegy. Szóval Ők ott meghitten ültek, én meg bambán bámultam rájuk, és fogalmam sem volt, hogy most mit is csináljak. A lábam rettenetesen fájt, ahhoz képest, hogy alig éreztem, de muszáj volt eltűnnöm. Kimentem az istállóba, felnyergeltem Black Heaven-t, majd felülve rá elvágtattam. Ki a tóhoz. Ben-nel és Ádámmal szoktam ide kijárni. Egy kedves kis tisztás is volt mellette. Ott rendeztünk egy csomó piknik partit. Kikötöttem lovamat, majd odavonszoltam magamat a partra. Leültem és a fagyos vizet bámultam gondolataimba merülve.
Miért nem élhetek normális életet? Nyomorék lettem. Ha akarnám, Zsombit hibáztatnám mindenért. De nem tehet róla. Én voltam a sofőr, miattam történt minden. A másik sofőr is miattam vesztette életét. Gyilkos lettem. Hogy leszek megint normálisan járóképes? Futni akarok, de nem tehetem. Nem tornázhatok. Kötött minden tevékenységem. :( Komolyan, hogy lesz így pasim?? Senkinek nem akarok később a terhére lenni. Nem állapot ez így. Lebénultam, és csak vonszolom magam ide-oda. Rettenetes. Eddig normálisan bele sem gondoltam. Szörnyen fáj. De nem a lábam. Mindenem fáj, lelkileg. A szívemben. Összeroppanok. Szükségem van valakire, aki mellettem áll. Mert bár ott vannak a testvéreim és a barátaim, mégsem olyan. Tényleg, hogy lesz barátom?? Nem fogok senki terhére lenni azzal, hogy engem kelljen ápolnia. Inkább elmegyek valami zárdába, vagy nem tudom... De ez így nem állapot.

-Fel fogsz fázni -állt meg mellettem valaki, ezzel kizökkentve minden gondolatomból. Felnéztem rá, és mosolyogva húztam meg a vállam. -Mit keresel itt?
-Csak, úgy jöttem. Kiszellőztetni a fejem. Na és Te?
-Én is. Szeretek itt lenni. Minden szép innen. Na meg remekül lehet zenélni is.
-Értem -néztem rá mosolyogva. Közel állt hozzám, éreztem azt a jellegzetes illatát. Hirtelen nőtt gombóc a torkomba. Azt sem tudtam mi történt. -Játssz valamit, kérlek!
-De csak ha fel kelsz a földről -mondta, mire engedelmesen felálltam. Becipelt a legközelebbi faházba, majd begyújtott. Ekkor vettem észre, hogy teljesen átfagytam. -Mit szeretnél hallani?
-Bármit. Valami szépet.
Abban a pillanatban rákezdett az ismerős dallamra. Máté Péter- Ez majdnem szerelem volt -ot kezdte el játszani, én pedig teljesen megbabonázva néztem és hallgattam. Hogy lehet valamit, ennyire gyönyörűen lejátszani? Ámultam és bámultam. Mesésebbnél mesésebb dalok szóltak, és egytől egyig mindet imádtam. Az eredetit is és ezt az előadást is.
-Köszönöm -néztem rá hálásan. Mellettem ült, a szemembe nézve, a gitárt tartva. Elvesztem a szemeiben. Fejem fájni kezdett, szemeim megteltek könnyel, hasamban ütés szerű rándulást éreztem.
-Lex, mi történt?? - tette le a hangszert a földre, és aggodalmas tekintettel nézett rám. Nem bírtam. Eddig ment. Sírni kezdtem és minden félelmemet elmondtam neki. Mindent. A bénulást is. Ő az egyetlen akinek eddig meséltem róla. Még Bella sem tudja.
A mellkasának dőlve zokogtam. Édes volt és ettől még jobban megrémültem. Mi lesz, ha ez csak egy színjáték és már meguntak engem? Hirtelen húzódtam el tőle. Reakciómat értetlenséggel díjazta. Csodálkozó tekintettel meredt rám.
-Valami rosszat tettem? -kérdezte.
-Nem. Csodálatos vagy. Köszönöm. Azt hiszem, velem van valami. Sajnálom -elfordítottam a tekintetem. Mellém ült, majd átkarolta a vállam. Államnál óvatosan megemelte a fejemet, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Nem mosolygott, de a szeme elárulta. Sarkában apró ráncok jelentek meg és hirtelen nagyon csillogni kezdett. Végig rám nézett. Tekintetét belefúrta az enyémbe és csak bámultuk egymást. Melegem lett. Közel hajolt, engem figyelt. Tudtam mit akar. Nem ellenkeztem. Szája már az enyémet súrolta. Finoman érintette, apró puszikat lehelt rá. Lehunyt szemmel álltam és vártam mi lesz. Kezemet a nyaka köré fontam, majd egy hosszú csókcsatába kezdtünk. Más volt, mint régen. Beleszédültem az egészbe, émelyítő volt. El is felejtettem hol vagyok. A gyomrom hirtelen 5 cm-esre zsugorodott össze és, mint aki ütést kapott, úgy nyílalt bele a fájdalom. De nem fájdalmas volt, hanem egész kellemes. Mi ez??? Állítsa meg valaki! Nem tehetem ezt. Nem bírtam betelni vele. Akartam, hogy csókoljon tovább.

-Lex, én... -kezdte el a csók közben -Szeretlek -suttogta. Leblokkoltam. Még mindig finom puszikkal kényeztetett, de én döbbenten néztem magam elé. Óvatosan eltoltam magamtól.
-Hogy... Hogy mi? -kérdeztem kikerekedett szemekkel.
-Jól hallottad. Szeretlek. Őszintén. Szerelemből. Észre sem vetted.
-Nem... én... Csak barátomként néztem rád, és soha semmi másnak -mondtam szomorúan.
-Tudom -mosolygott haloványan. Olyan édes volt. Elvesztem a szemeiben. Gondolkodni is alig tudtam.
-Ben. Öö... Fogalmam sincs mit mondhatnék. Sajnálom. Ezt nem tehetem. Kérlek ne haragudj -ezzel a mondattal lezárva minden témát, felálltam és elkezdtem az ajtóhoz bicegni.
-Várj, most hova mész?
-Haza. Szeretnék hazamenni.
-Rosszat mondtam? -kérdezte ilyedten.
-Nem. Dehogy. Nagyon kedves vagy. Csak ez nekem sok. Nem szerethetsz! Soha... Nem akarom tönkre tenni az életed. És ne gyere utánam -mondtam az utolsó mondatot halkan. Döbbenten állt a ház közepén és úgy nézett rám. Kiléptem a fagyos januárba, ahol majd megfagytam a kellemes meleg után, de nem érdekelt. Behúztam magam mögött az ajtót, odamentem Black Heaven-hez, majd felülve rá hazavágtattam. Nem volt kedvem senkihez.
Ben vallomása után rájöttem, hogy tényleg nem érdemlem meg Őt, és senkit sem. Nem akarok senki terhére lenni, ezért nem szerethet. Egyszerűen nem lehet.

Mikor hazaértem, beköszöntem a konyhába Vivinek, majd a nappaliba apának és a lépcsőn összefutottam Zsombival is, szóval neki is odanyögtem valahogy egy sziát, majd bementem a szobámba és eldőltem az ágyon. Ezer gondolat cikázott a fejemben, de egyre sem akartam figyelni. Ez persze nem jött össze. Olyan kilenc körül úgy döntöttem, eddig bírtam. Elmentem fürdeni, majd a meleg pizsamámban belebújtam a jó meleg ágyamba és elaludtam.
A családommal és Ben-nel álmodtam...........

szerző: Laure Dessauge



Impresszum
Te vagy a(z) 2517123 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.053 másodperc